Mit akar a Google? Hogyan működik? Hogyan rangsorol? Hogyan hasznosíthatom a Google szolgáltatásait üzleti céljaimra?
Gyakran ismételt kérdések ügyfeleimtől – és igen gyakran olvasom ugyanezeket a kérdéseket számtalan internetes fórumon. Most egy közérthető, egyszerű magyarázattal szolgálok Önnek arra, mi és miként motiválja a világ legnépszerűbb és legerősebb keresőprogramját – pontosabban annak fejlesztőit.

A Google kereső működése rendkívül egyszerű – felhasználói szempontból legalábbis. Csak beírom a keresőszót/kifejezést, és már ontja is magából a találatokat.

Egy honlap/webáruház tulajdonosát azonban elsődlegesen nem ez a kérdés foglalkoztatja, hanem az, hogyan kerülhet minél előrébb a találatok között honlapjával.

Ehhez azonban fontos ismerni a Google célját – ebből pedig egyszerűen kikövetkeztethető minden válasz.

Mi a Google célja?

A Google fejlesztőinek célja az, hogy a Google keresőprogramot használják a legtöbben – sőt, lehetőség szerint mindenki. Ezt a célt pedig csak akkor érhetik el, ha felhasználók által keresett kifejezésekre olyan találatokat adnak, amely megfelelt a keresésnek (ezt hívják szép szóval “relevanciának”).

Mit akar a Google?Hiszen ha holnaptól a keresési eredmények (a lista, amit a Google megjelenít) köszönőviszonyban sem lennének azzal, amit a felhasználók kerestek, egészen egyszerűen leszoknának a Google használatáról. Nem is olyan régen, még a nyomtatott telefonkönyvek világában az emberek egyszerűen az előző évi telefonkönyveket kidobták vagy elégették – hiszen a telefonszámok változása miatt az előző évi telefonkönyv már szinte használhatatlanná vált.

Ezért a Google célja, és a legnagyobb anyagi forrást a relevancia megtartására fordítja – minden fejlesztés erről, és a relevancia kijátszására létrejött weboldalak kizárásáról szól.

Jó, jó, de mi következik ebből? Hogyan kerülhetek előre a Google keresőben?

Hogyan kerülhetek előre a Google-ban?Egészen egyszerűen az, hogy a valódi kérdés nem az, mire kíváncsi a Google, hanem az, mit keresnek potenciális ügyfeleink, vásárlóink. Hiszen potenciális ügyfeleink használják a Google keresőt, és ahhoz, hogy előre kerüljünk, az ő számukra kell honlapunkat, webáruházunkat kialakítani. Felesleges idő, energia, és pénzpocsékolás kizárólag vagy elsődlegesen a Google számára fejleszteni egy honlapot – ha potenciális ügyfeleink nem találják honlapunkat elég értékesnek, azt bizony a Google is észlelni (és kezelni) fogja.

Tehát: a világ legnépszerűbb keresőprogramja is azt teszi, amit Ön: kiszolgálja ügyfelei igényeit, hogy az Ő szolgáltatását/termékeit használják.

 

Ahhoz tehát, hogy honlapja előre kerüljön a Google keresőszolgáltatásban, az Ön elsődleges feladata az, hogy honlapját potenciális ügyfelei számára készítse el.

Fontos tudnia azonban, hogy a Google Kereső csupán egyetlen forrása a látogatók szerzésének.

Ahhoz, hogy honlapja látogatott legyen, mindenképpen érdemes legalább 3 lábon állnia a vevőszerzésének – minimum 3 forrást érdemes használni erre a célra.

S hogy milyen források vannak még? Ebből a cikkből megtudhatja!